Filozófiánk

Filozófiánk

Kedves Olvasók!

Klubunk 2011 június 30.-án alakult meg. Akkoriban a klub célja a magyarországi amatőr traderközösség havi egyszeri összerántása volt. Krisztián barátommal 2012 novemberében átvettük eme kezdeményezést és tulajdonképpen saját hatáskörben szervezzük. Ez utóbbi dátum óta is már lement 20 alkalom.
Azonban amit mindenképpen szeretnék most megosztani veletek, az nem annyira magától értetődő: a napokban nézegetve a videókat és visszagondolva a korai rendezvényekre, észrevettem, hogy a klubtagok lecserélődtek. Korábban, akik a kemény magot alkották, már legfeljebb videóról követnek minket. Persze sok új és kedves embert ismertem meg, azonban igenis hiányzik a régi Kahwa kávézós hangulat, amikor mindenki ismert mindenkit, és valóban értékes, hasznos információkat tudtunk megosztani a másikkal, a közös koccintásokról nem is beszélve.

Az utóbbi idők sok előadása láttán azonban sok olyan ember is megjelent, akik kifejezetten csak az előadások miatt látogatnak hozzánk. Ezzel önmagában nincs is baj, de teret engedtünk tudatalatt annak, hogy az emberek követeljenek tőlünk, ha jelképesen is. Követeljék a számukra sikert hozó stratégiák átadását, a Szent Grálok elhozatalát. Igen, teret engedtünk ennek az igénynek, és ez rajtunk, szervezőkön múlt. Azonban nem szeretnénk ebbe a hibába beleesni! Mi nem akarunk megfelelni senkinek és semminek. Ide a klubtársak önszántukból, elvárások nélkül jöjjenek, akik csak szimplán jól akarják érezni magukat, kibeszélni magukból a kereskedési tapasztalataikat, és az előadások révén ismereteiket bővíteni, kapcsolatokat, barátságokat teremteni! Ez rendkívül fontos, hogy mindenkiben tudatosodjon!

Mostmár viszont eljutottunk oda, hogy olyan előadókat tudunk elhívni, akik pénzért sem mennek máshová előadni! Ez a munkánk gyümölcse Krisztiánnal, aminek én rendkívül örülök.
Ez a pár mondat tehát annyit jelent nekünk, hogy itt és most, a klub történetének 3. évfordulóján, a 35. alkalmon kijelentsük: a célunk, a korábbi klubhangulat visszahozása, amikor mindenki ismert mindenkit. Ezért a következők lesznek a jövőben:
-egy előadót hívunk meg alkalmanként
-mindenkitől beszedjük a terembért
-mindenki hozzon rágcsát, üdítőt
-ősztől nagyjából kéthetente lesz klubest
-moderáljuk a rendezvényt: ez azt jelenti, hogy aki bomlasztja a közösséget, reklámoz, szidalmaz, beszólogat, kinevet másokat, követel, annak egész egyszerűen nincs itt a helye! Inkább legyünk ötvenen, és számíthassunk egymásra, mint százötvenen, és a fele nem dobja be a becsületkasszát, valamint tulajdonképpen követelik tőlünk, hogy ők maguk miért nem sikeresek.

Fontos megjegyeznem, sokszor és sokan támadták már a klubunkat. Biztosan fogják is még. Egy biztos, én és Krisztián nem szorulunk se pénzre, se népszerűségre, úgyhogy nekünk tiszta a lelkiismeretünk, de aki ismer minket személyesen, az pontosan tudja. Nekünk nincs kinek megfelelni, és nem is ezért tesszük azt, amit teszünk. Én és Krisztián csak a Traders’ Night-ot szervezzük, amiket mondunk, az csak erre a rendezvényre vonatkozik. Az összes többi rendezvény, mint amilyenek az élő kereskedési napok is például, azokat az előadókkal egyeztessétek, tőlük kérjetek számlakivonatokat, nekik írogassatok.

A mondanivalóm alapjait elmondtam eddig, most az következik, amire ki akartam lyukadni:
a Traders’ Night egy olyan klub lesz ismét, mint amilyen régen volt. Külön öröm számomra, épp most jelen van több régi motoros is Szükség van mindenkire, aki építi, segíti a közönséget. Eddig is sokan voltatok, akik sokszor, fontos dolgokban segítettetek, ezért most és itt őszinte köszönetet mondok ezekért, nem győzném a neveteket felsorolni. Ezekért a pillanatokért érdemes ezt az egészet csinálni.

Tehát beszélgessünk, diskuráljunk, elemezzünk és mindig lesz egy meghívott elismert vagy ismeretlen, sikeres vagy sikertelen, kezdő vagy haladó előadónk, de egy olyan közönséggel, ahová a ma legismertebb szakemberek is eljönnek ingyen hozzánk, mert egy egyedi kis közösség vagyunk/leszünk! Hozzánk azért járjanak a klubtagok, amiért ezt sehol máshol nem kapják meg: őszinte barátságok színhelyét, a kóklermentes, szentgrálmentes, követelődzésmentes, előadásdömpingmentes, önfényezésmentes közösséget, amiért érdemes Debrecenből és Sopronból is eljönni hozzánk!

Emeljük poharunkat tehát azért, hogy újra mindenki tudjon mindenkivel koccintani!

Címkék:
, , ,
1 Comment
  • Jano
    Posted at 13:04h, 12 augusztus Válasz

    Jó az új szájt bogyókák. Csak így tovább.

Szólj hozzá

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem,engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információk

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás