Forex vs. Futures

Forex vs. Futures

Sziasztok!

Wick legutóbbi előadásában kissé elgondolkodtatott a Forex vs. Futures téma. Én az utóbbi 2-3 hónapban kezdtem el egyáltalán jobban nézegetni a Futures piacot, eddig és továbbra is még a Forexen szeretném tengetni időmet. Azt azonban belátom, hogy jó ideje a major párokon arányaiban jóval kevesebb trédem volt a nyáron, mint egyébként előtte. Visszaesett a volatilitás (bár épp a napokban éledezik újra a piac), talán jobban, mint eddig a válság kezdete óta bármikor (én azóta figyelem). Viszont nem volt kevesebb belépőm, mint előtte, legfeljebb a devizapárok aránya más.
Amióta nézegetem a Futures piacot (konkrétan ES és TF) Ninjában tick-alapú grafikonokon (mert ugye Forexen nincs igazi tick-chart…), azóta egyre jobban rááll a szemem a Futures piacra, és még volatilitása is van neki bőven, hosszabb távokon is (több ezres tickchartok). Szóval szerintem érdemes a forexeseknek nézegetni az S&P és Russel grafikonokat, de én is csak hónapok óta figyelgetem, mert más azért a piac. Nekem legalábbis mindenképpen. Az én véleményem tehát, hogy lehet, sok előnye van a Futures termékeknek, azért a Forex sem halt még meg teljesen, bár a szabályozatlansággal valóban kiszámíthatatlanabb, félreérthetőbb, tüskésebb piacon játszunk, ráadásul 0-24 ben.

Üdv!

1 Comment
  • Ferenc
    Posted at 14:06h, 21 augusztus Válasz

    Szia Dávid,
    remek az új oldal! Örülök, hogy Pesten is egyre többen nézik a futures piacot, és mérlegelik annak előnyeit.
    És ha valaki nem akar teljesen elszakadni a devizáktól, ott a 6E vagy a DX, amik elég likvidek, és mozognak rendesen.
    Gyakorlásnak, mentális edzésnek, kezdő trédereknek ajánlom az M6E-t is, ami a 6E tizede és leköveti azt.
    Üdv,
    Ferenc

Szólj hozzá

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem,engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információk

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás