Elmélkedések a múlt hétről

Elmélkedések a múlt hétről

Ahogy előző bejegyzésemben ígértem, írok egy kis múltheti szösszenetet:

A hét egyértelmű nyertese a két fő devizánk, az euró és az amerikai dollár. Elég sok devizapárt nézek, és az általam vizsgált devizapárokon mindenhol magasabb e két deviza jegyzése, mint a múlthét pénteki. Csak az angol font tudott velük szemben minimálisan erősödni, de szerintem lassan várható a font gyengélkedése is, hiszen például a GBPUSD már tízezer pip (vagy ezer tízpip, kinek hogy tetszik) elmozdulást tett meg érdemi (Mondjuk Fibonacci 38,2-es) korrekció nélkül. No, de az előző két devizánál maradva: az euró rég nem látott erősödése véleményem szerint a múltheti Draghi és egyéb ECB beszédek, kijelentéseket követő zuhanás visszatornászása volt. Mindenesetre én így az én kis időtávjaimon alig tudtam belépni, mert mindenhol nálam ez trendellenes belépés lett volna. Eurós párokat ki is hagytam a héten, viszont annál inkább várom a jövőheti újbóli gyengélkedésbe fordulását az eurónak! Hogy ez bekövetkezik-e vagy sem, ez majd kiderül:)

Az amerikai dollár más téma. Már régóta erősödik az összes devizával szemben. Sokszor olyan erős mértékben, hogy képtelen voltam belépni (például USDRUB). Viszont a többi páron lehetett szép mozgásokat megfogni. Szép csendben erősödik tovább. Hogy ez meddig éri meg a Fednek és így Amerikának, ezt nem tudom, de szerintem nem sokáig, mert így nagyon eltolódna az export-import közti jövedelmezőség. Mindenesetre egyelőre Amerikát még nem érdekli a dolog. Talán nem véletlen az olaj olcsósága sem… Én azért számítok majd egy komolyabb gyengülésre is, de most még kitart a pénzpumpa hatása, hiszen el van árasztva a világ a dollárral. Nem is erős mértékű az erősödés, így több, szép belépőt is kaptunk. De ez megy már hetek óta. Én ezt szeretem. Semmi hirtelen mozgás, pedig jó és rossz hírek is jöttek Amerikából. Aztán persze meglátjuk, mit hoz a jövőhét.

Folytatás jövőhéten!

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem,engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információk

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás